c
Ma 2023. november 28, kedd Stefánia napja van.
Ezen a napon történt:

EFOP 318. Partnerség

Siklósi strandon a testvériskolánkkal

Esemény dátuma: 2019-06-16

Siklósi strand („B verzió” – külföldi partnerséghez kapcsolódó program)

 

2019. június 16-án érkeztek testvériskolánk tanulói Mórágyra. A vendégeket a Mórágyi Gránit Fogadóban  tudtuk elszállásolni. Miután elfoglalták a szálláshelyeket, ebéddel vendégeltük meg őket, utána pedig jöttek a mórágyi gyerekek is és meglátogattuk a Siklósi Strandfürdőt. Választásunk azért esett erre a programra, mert óriási hőség volt ezen a napon, Mórágytól mint fürdő, elérhető távolságban van, a legfontosabb, hogy tiszta és igényes, számos élménymedencével rendelkezik, méreténél fogva pedig igen családias hangulatot kelt az emberek körében.

Siklósra érkezéskor megvettük a belépőket, mindenki egy műanyag belépőkártyát kapott, amely egy terminálon való lehúzás után engedett át az öltözőkbe, egy forgókapun át, és ezzel tudott a szekrényéhez is hozzáférni, hiszen ez egyben egy kulcs is volt. A mórágyi gyerekeknek segítenünk kellett, mivel egy kis nehézséget okozott nekik a számukra ismeretlen beléptető rendszer, még nem találkoztak ilyennel. A viszonylag hosszadalmas öltözés után tudtunk bemenni a fő épületbe, a medencetérbe, ahol több medence és napozóágy várta a gyerekeket.

A program elérte célját, az itt található élménymedencék igazi felüdülést és vidám kikapcsolódást biztosítottak mindenki számára. Összesen 6 felnőtt medence és 3 gyermekmedence volt, melyek vizeiben hűsölhettünk. A legnagyobb sikert a sodró folyosó és a két csúszda aratta a gyerekek körében, bár a sodró folyosót a felnőttek is előszeretettel használták, illetve a hideg vizes úszómedence is nagy kedvencévé vált a gyerekeknek. Az élménymedencék az épületen belül találhatók. A kinti medencék szép füves környezetben voltak, ingyenesen használatba vehető napozóágyakkal. Itt természetesen büfézési, étkezési lehetőség is várta a gyerekeket.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat ezen a délutánon, csúszdáztak, úsztak, fürdőztek, melyekről még víz alatti képek is készültek. Este 18 órakor volt a gyülekező az öltözőkben. A szárítkozás, felöltözés a sok gyerek miatt egészen hosszadalmas volt. Az öltözök ugyanis egészen szűkösek. De azért sikerült elkészülni. Ezután hazautaztunk Mórágyra. A vendégeink még vacsoráztak a Gránit Fogadó ebédlőjében, aztán elfoglalták a szobáikat, hogy pihenni tudjanak, hiszen másnap kezdődött a közös táborozásunk Mattyon.

 

  • © 2018-2023 moragyisuli.hu
  • kapcsolat
  • Látogatók: 316170