c
Ma 2020. július 5, vasárnap Sarolta, Emese napja van.
Ezen a napon történt:

EFOP 318. Partnerség

Gránit Fesztiválon testvériskolánkkal

Esemény dátuma: 2019-08-04

Mórágyi Gránit Fesztivál („verzió” – külföldi partnerséghez kapcsolódó program)

 

2019. augusztus 02-04. között tartotta iskolánk és Mórágy község a Mórágyi Gránit Fesztivált, ami idén már a 15. alkalommal került megrendezésre. Elég nagy küldöttséget hívtunk erre a programsorozatra, testvértelepüléseinkről összesen kb. 100 fő érkezett. A programok már 2019. 08. 02-án, pénteken délután megkezdődtek. Először is fogadtuk a féli és bajmoki delegációt (polgármesterek, féli iskolaigazgató, egyesületek vezetői, néhány tanuló és szülők), akik első nap, még nem teljes létszámban voltak jelen. Vacsora után 18 órától megtekintették az iskolában lévő kiállítást. Itt Verseghy Ferenc népi iparművész munkáiban gyönyörködhettek. Ezután, 19 órai kezdettel a Bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Színjátszó csoportja szórakoztatta a közönséget két órában. Idén Marc Camoletti egy vígjátékát mutatta be az amatőr színjátszó csoport, melynek címe; „Négy férfi gatyában”. Az estét egy bátaszéki zenész Topánka Miklós zárta, aki vidám hangulatot varázsolt a Mórágyi Patak Csárdában

2019. 08. 03-án volt a fesztivál fő napja, amikor is rengeteg programot biztosított az iskola és az önkormányzat a meghívott vendégeknek, a falu és a környező települések lakóinak. Ezen a délelőttön érkezett a féli gyerekek nagyobb része Mórágyra, akiket már nagyon vártak iskolásaink. A gyerekek mindjárt részesei lehettek egy fergeteges rally bemutatónak, Both Zoltán vadállatbefogóval is beszélgethettek, állatait megfoghatták, fényképezkedhettek velük. A nap folyamán szabadidős óriásjátékok (eurobunge, zorb ball, légvár) szórakoztatták a mórágyi és féli és környékbeli iskolásokat. De szamaras kocsizhattak is, filmvetítésben, a tűzoltóság által biztosított habpartyban és „konyhatűz” bemutatóban valamint tűzoltósági gyermekversenyen, a Honvédség által szervezett katonai toborzóban is részesülhettek. Illetve a rendezvénysátor színpadán lévő műsorokat is megnézhették, sőt modern tánccsoporttal fel is léptek. 17 órától pedig ugyanitt a Groovehouse együttesének tapsolhattak. Természetesen nem maradtak éhen a vendégek, hiszen a féliek csapata is nevezett egy sertéspörkölttel az Aranyfakanál főzőversenyre. A húst az önkormányzat biztosította minden nevező csapat számára. Délutánra, illetve vacsorára étel és italjegyet adtunk a gyerekeknek, amit a Szekszárdról kitelepült Street Food Bárban tudtak beváltani. Tanulóink egész nap navigálták a féli gyerekeket és közösen, kisebb csapatokba verődve vettek részt a különböző programokon.

 

A féli gyerekek nagy része, sajnos a Groovehouse produkciója után hazaindult, mert nem tudtunk mindenkit elszállásolni, hiszen olyan sok vendég volt a rendezvényünkön, hogy már a környékben lévő összes szálláshelyet lefoglaltuk. A féli delegáció, az igazgatónő, polgármester, képviselőtestület, több tanulójuk és szülők azonban még megnézhették Gáspár Laci koncertjét, részt vehettek a hagyományos ízek kóstolóján, egy motoros bemutatón és az Acustic 69 Zenekar által biztosított táncos esten. Sőt megnézhették a csodaszép tűzijátékot is.

2019. 08. 04-én pedig még tett egy sétát a faluban az itt maradt féli gyerekcsapat, majd a Rohmann Henrik Emlékhangversenyt is meghallgathatták a református templomban. Ezután nem maradt más hátra, mint egy finom ebéd elfogyasztása és a búcsúzás.

  • © 2018-2020 moragyisuli.hu
  • kapcsolat
  • Látogatók: 4101