c
Ma 2023. november 28, kedd Stefánia napja van.
Ezen a napon történt:

EFOP 3.1.8. „A” A tanulók és pedagógusok által a közösen felépített programtevékenységek kidolgozása

„A” A tanulók és pedagógusok által a közösen felépített programtevékenységek kidolgozása

Esemény dátuma: 2017-11-06

„A” A tanulók és pedagógusok által a közösen felépített programtevékenységek kidolgozása

 

A tanulók és pedagógusok novemberben közösen dolgozták ki a különböző foglalkozások témáit. Természetesen pedagógus segítségével, illetve irányításával történt, de a tanulók bátran ötletelhettek, élhettek javaslataikkal és természetesen ezt meg is tették.

Az „A” programban szereplő foglalkozások, melyek témái kidolgozásra kerültek:

  • Egészségesen élünk Mórágyon is
  • Generációk közötti együttműködések
  • Egymásról egymástól
  • Fejlesztjük az idegen nyelvi tudásunkat
  • Mi is megtanuljuk – matematika, magyar tantárgyi fejlesztések

Iskolánk pedagógusai úgy vélik, hogy a rendszeres közös munka, az egymásra utaltság során fejlődik igazán a tanulók szociális fogékonysága, a különböző foglalkozások során pedig személyiségük árnyaltabbá, gazdagabbá válik. Igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy az tapasztalati ismeretszerzést is nyújtson, hiszen ez élménydúsabb, jobban rögzülő tudást biztosít a tanulók számára. A pályázatban szereplő különböző programokat illetően is meg tudtunk egyezni. Ezért is volt fontos számunkra, hogy a programtevékenységek közösen dolgozza ki a tanár és diák. Sok esetben egy-egy foglalkozás esetében a tanulóknak jóval kreatívabb ötleteik támadtak, mint a pedagógusoknak.

Törekedtünk arra, hogy a programban résztvevő gyerekek megismerkedjenek más országok, városok, testvértelepülések és testvériskolák kultúrájával, hagyományával, azok képviselőivel, hogy aztán a közös látogatások során barátságok szövődhessenek. A foglalkozások programjának kidolgozásánál olyan feladatelemekre törekedtünk, melyben mindenki lehetőséget kap, hogy a számára legeredményesebb szituációkban megmutathassa önmagát, tehetségét. Ezáltal a periférián lévő gyermekek is központi helyre kerülhetnek. A tantárgyi felkészítések pedig az adott tanulócsoportra igazítva kerültek kidolgozásra, így nagymértékben hozzájárulhatnak a bevont tanulók továbbtanulási esélyeinek növekedéséhez.

A programtevékenységek közös kidolgozása során, lehetőség nyílott arra is, hogy a megszokott hétköznapi oktatási helyzeteken túl a tanuló-tanár viszony még bensőségesebbé váljon, ami munkánk hatékonyságát is növeli.

A bevont pedagógusok számára pedig lehetőséget biztosít a program a tanórák keretein túllépve a szakmai megújulásra, kreatív megoldások keresésére.

 

  • © 2018-2023 moragyisuli.hu
  • kapcsolat
  • Látogatók: 316107