c
Ma 2023. november 28, kedd Stefánia napja van.
Ezen a napon történt:

Gyalogtúra a Pincehegyre és Pincesorra

Túráztunk

Esemény dátuma: 2018-11-15

Gyalogtúra a Pincehegyre és Pincesorra

 

„Központban az iskola Mórágyon” EFOP-1.3.9.-17-2017-00020 Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása” keretében 2018. november 15-én 13 órakor, gyalogtúra alkalmával indultunk el tanulóink egy csoportjával valamint segítőkkel a Mórágyi Pincesorra, majd a Pincehegyre. A túra lehetőségét, mint mindig, most is kiplakátoltuk a faluban és értesítettük a szülőket is. Az iskola előtt gyülekeztünk 13 órakor. Ez volt szinte az utolsó novemberi nap, ami túrára alkalmas, hiszen utána következő napokban megérkezett az esős idő.

 

Utunk a Petőfi utcánál indult, onnan az Alsónánai- majd Kossuth Lajos utcán keresztül haladt egészen a Pincesorra vezető betonos útig, ahonnan feljutottunk a Pincesorra, majd a Pincehegyre. Megcsodáltuk a pincesor azon pincéit, melyek még őrzik, magukon viselik a régi sváb hagyományokat, annak építészeti stílusjegyeit. Megnéztük azokat a pincéket is, amelyeket a háború idején még emberek laktak, s mára már sajnos beomlottak. Velünk tartott a német honismeretet tartó kolléganő is, aki egy-egy pincéhez érve, ezekről külön beszélt. A falu lakói által állatsimogatásra is lehetőségünk nyílott két család segítségével. A Pincesoron a Kiss család pónilovait simogathattuk és etethettük, a Pincehegyen pedig a Lieszkovszky család emujával ismerkedhettek tanulóink. Utolsó állomásunk a Kossuth és Alkotmány utca találkozásánál található háborús emlékműnél volt, ahonnan utunk az iskolába és onnan pedig haza vezetett, hiszen már 16 óra volt.

 

Csodálatos színben pompázott erdő, mindenki nagyon jól érezte magát és sok új ismerettel gazdagodtak a túra résztvevői. Nagyon jó volt kiszabadulni az iskola falai közül a természetbe. Várjuk a telet illetve az utána következő szép tavaszi időt, amelyben majd következő túráinkat tarthatjuk.

 

 

  • © 2018-2023 moragyisuli.hu
  • kapcsolat
  • Látogatók: 316134