Gyalogtúra a Henrik-forráshoz 2017.
„Központban az iskola Mórágyon” EFOP-1.3.9.-17-2017-00020 „Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása” keretében 2017. november 04-én gyalogtúra alkalmával látogattunk el tanulóink egy csoportjával valamint szülőkkel, segítőkkel a mórágyi Henrik-forráshoz, mely Bátaapáti és Mórágy között található. A forrásvíz a mórágyi gránit formáció rétegvize, ezt kívántuk megkóstolni. A forrást először 1968-ban foglalta id. Heberling György nevének kezdőbetűi ma is láthatóak a többször felújított forráson H 1968 GY. Az erdészet a forrást 1979-ben felújította és tölgyfalevél szimbólummal jelzett fehér márványtáblával látta el. Nagyon jó idő volt a túrázáshoz, délelőtt 10 órakor indultunk. A gyerekek, felnőttek mindegyikének jól esett a természetben való mozgás, a gyaloglás. Útközben többször megálltunk és megcsodáltuk a természetet, megnéztük, hogy milyen kilátás kínálkozik egy magaslesről, megkóstoltuk a Henrik – forrás vizét, megtöltöttük a kiürült kulacsokat. Hazafelé megéhezett a kis csapat, ezért egy kijelölt tűzrakó helynél szalonnát sütöttünk, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében.