Iskolánk pályázott és elnyerte a következő pályázatot, mely 2017. novemberében indul és melynek tartalmát az alábbiakban olvashatják:
„Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása”
EFOP-1.3.9-17-2017-00020 „Központban az iskola Mórágyon”
A pályázat célja, az ifjúságban rejlő erőforrások kibontása, a fiatalok helyben maradásának ezzel aktív és tudatos települési szerepvállalásának kialakítása, valamint a gyermekek és fiatalok önmaguk és mások jövőjét pozitívan formálni képes felnőttekké nevelésének és fejlesztésének érdekében fontos a településeken, településegyüttesekben, térségekben működő köznevelési, civil, egyházi, gazdasági szereplők és a családok munkájának összekapcsolása. Ezt a feladatot kívántuk mi felvállalni a falu, a közösség, az iskola és a gyermekek érdekében.
Az elnyert pályázati program egy igazán komplex, mindent magába foglaló óriási lehetőség, mind a falunknak Mórágy Községnek, mind pedig a faluban élő és a helyi iskolába – a Mórágyi Általános Iskolába – járó gyerekek számára. A pályázat által növelni kívánjuk a településen elérhető közösségi programok jelenlegi számát, illetve azok minőségét. A projekt megvalósításával célunk, hogy létrejöjjön az iskola, a helyi civil szervezetek, valamint az önkormányzat még szorosabb együttműködése, mely nem csak a társadalom felé történő nyitást is jelentené egyben, hanem a fiatalok helyben maradásának, ezzel aktív és tudatos települési szerepvállalásának kialakítása is megtörténne. A program nagyban elősegíti a faluban a társadalmi aktivitás erősödését, valamint a családok tevékeny részvételét a különböző rendezvényeken és az iskolai életben egyaránt. A falu civil szervezeteivel történő szoros együttműködések által, a településen működő kisiskolánk képessé válik külső szervezetek, közösségek befogadására, integrálására, a szabadidő hasznos eltöltéséhez, mely úgy véljük, hogy mindenképp elősegíti a tanulási motiváció felkeltését, fenntartását és reméljük, hogy ezzel a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését és a képzettségi szint javítását is szolgálni tudjuk.
Programjainkra várjuk szeretettel nem csak a gyerekeket, szülőket, de falu lakóit, egyesületeink, civil szervezeteink tagjait, segítőinket, partnereinket!